Isten veled, Lilla néni

Azt hiszem mindannyiunk életében vannak olyan személyek, akikből ragyog a derű, és akik egyszerű megjelenésükkel beragyogják a helyiséget, egész életünket. Ilyen volt az én életemben, és hiszem, hogy mindazok életében, akik ismerték, a nyárádtői Ábrám Lilla néni.
Amikor nyolc évvel ezelőtt megismertem, épp téli vakációjáról érkezett Németországból. Évekig a telet külföldön élő lányainál töltötte. Már akkor közel volt a nyolcvanhoz. Mindig mosolygott, és arcán nyoma sem volt annak a sok nehézségnek, megpróbáltatásnak, amit átélt. Négy gyereket nevelt fel, három lánya évek óta külföldön élt, fia és családja a szomszédos utcában. Sokszor mesélt férjéről, aki a református egyháznál volt kántor és gyermekeiről, unokáiról, dédunokájáról. Arról, hogy milyen nehezen építették fel a házukat, majdnem egyenként gyűjtve össze a téglákat. Mindig élmény volt vele beszélgetni, őt felkeresni. És nemcsak nekem, hanem sok más nyárádtői asszonynak is. Ezért volt az, hogy a vasárnap délutáni istentisztelet után soha nem ment haza egyedül. Mindig elkísérte egy-két barátnője, akikkel közösen beszélgettek múltról, jelenről, tervekről.
Az utcában élő gyerekek is nagy szeretettel kopogtak be hozzá. Ha nem a háza előtt levő fügefáról szerettek volna pár finomságot, akkor a házban levő játékok, édességek közül akartak válogatni. És mindig megtehették. A lányai által összegyűjtött hasznos játékokat, ruhákat olyan természetességgel osztotta szét, mint mások a nyári almát.
Ősszel kezdett el gyengélkedni. Továbbra is vidám és derűs volt, de már kevesebbet mozdult ki otthonról. A látogatók egymásnak adták a kilincset, mindenki biztatta, vigasztalta. És mindenki megnyugodva, elégedetten ment el tőle, látva, hogy még mindig derű sugárzik arcáról. Karácsony előtt Magyarországon élő lányához utazott, téli vakációra. Aztán jöttek a rossz hírek. Kórházba került.
Kedden telefonon arra kérte a helyi lelkészt a lánya, hogy imádkozzon érte és küldjön egy fohászt, hogy azt ők is elmondhassák betegágyánál. Kedvenc énekét küldte el: Egyedüli reményem ó Isten csak te vagy.
Tegnap reggel visszatért Megváltójához. Olyan asszony volt, akitől sok mindent tanultam, tanultunk, legfőképpen azt, hogy az élet szép, meg kell becsülni és kezünket mindig csak simogatásra és vigasztalásra kell használnunk.
Simon Virág, Vásárhelyi Hírlap