2010. december 26., vasárnap

2010. december 24., péntek

2010. december 9., csütörtök

Adventre hangoló Nyárádtőn

Bensőséges és nagyon építő, igazi adventre hangoló délutánra került sor szerdán a nyárádtői református parókián. A proMissio Egyesület két munkatársa Borsos Melinda és Simon Zsuzsa kézműves foglalkozással egybekötött beszélgetést tartott a helybéli asszonyoknak, lányoknak. Délután 5 órától kezdődött az idősebbek, valamint 7 órától a fiatalabbak számára és összesen 20-an vettek részt rajta. A találkozó egy Márai idézet kapcsán indított beszélgetéssel vette kezdetét.

Márai Sándor írja Füves könyvében: Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben."
A beszélgetés során mindenki elmondta, hogy mit jelent számára az ünnep. Felmerült a kérdés, hogy kinek mi volt a legkedvesebb gyermekkori karácsonyi ajándéka. Volt, akinek még megvan a gyermekkorában kapott baba, amelyet most is féltve őriz. De legtöbben nem a konkrét tárgyra emlékeztek, hanem a családi szertartásokra, a közös szánkózásokra, kántálásokra, az édesanya, nagymama által készített süteményekre, ünnepi ebédre. Kiderült minden családban vannak olyan apró rítusok, szokások, amelyeket nemzedékek óta éltetnek, és ezek nagyon fontosak. Megfogalmazódott, hogy fontos ezeket továbbvinni, ha nincs, akkor kialakítani és legalább az ünnepek alatt több közös programot szervezni családtagjainkkal. Hiszen a legtöbb ajándék előbb utóbb szemétbe kerül, egy doboz, szekrény mélyén porosodik majd, de a közös családi emlékek összekötnek, erőt adnak.

A beszélgetés után a jelenlevők almából és narancsból készítettek gyertyatartót, ajtóra akasztható kopogtatót, de azt is megtudhatták, hogy hogyan kell megteríteni az ünnepi asztalt. Természetesen az illatozó tea és a sütemény sem maradt el.
Simon Virág

2010. december 3., péntek

A Shalom kórus a vasárnapi istentiszteleten

Advent második vasárnapján a nyárádtői református templomban a csittszentiványi Shalom kórus előadását hallgathatjuk meg. A kórus 2005-ben alakult mint pedagóguskórus, de mivel száma egyre apadt, a kórusban ma bárki, aki szeretne énekelni, megteheti, a kórusvezető Szász Emese.

Tetsvérgyülekezetünk kórusa a holland "Megasztárban"

Bizonyára emlékeznek még, hogy 2004 és 2005 nyarán, a hollandiai testvérgyülekezetünk kórusa, a Hatikwa énekelt templomunkban, valamint a nyárádtői kultúrotthonban.
A Hatikwa (Reménység) kórus bejutott a "Korenslag" (holland "Megasztár" jellegű műsor)versenybe, ahol az ország legjobb kórusa címért versenyezhetnek.
Sok olyan fiatal énekel a kórusban, akik az elmúlt nyarakon nálunk voltak, dolgoztak, segítettek.
A holland televízió, szombaton este 21 órától (román idő szerint)közvetíti a "Korenslag" versenyt. A műsort holnap (szombat) estétől megnézhetik honlapunkon is.
Előzetes a http://www.eo.nl/korenslag címen.

2010. november 14., vasárnap

Bibliaismeret és kézművesfoglalkozás

"Állatok a Bibliában" címet viselő vallásórai sorozatunk alkalmain szó volt a kígyóról, szamárról, cethalról, hollóról, oroszlánról, legutóbb pedig a bárányról. A cél az, hogy a gyerekekhez a Szentírásban szereplő állatokon keresztül eljussanak a bibliai történetek üzenetei, valamint az, hogy megtanulják a különféle állatok milyen jelentéssel bírnak, mit szimbolizálnak.
Legutóbb a szelíd és engedelmes tulajdonságokkal bíró bárány kapcsán tanulhattak a páskabárányról, arról, hogyan mutat rá Keresztelő János Jézusra, ezt mondván "Íme az Isten Báránya, valamint az elveszett juh példázatáról.
Az ismeretek átadása mellett minden alkalommal barkácsolunk is. A fényképen a kész bárányok és kis készítőik láthatóak.
Minden szülő, nagyszülő szíves figyelmébe ajánlom a szombat 11 órai vallásórákat. Küldjék vagy hozzák el a kicsiket, hiszen hamarosan hozzáfogunk a karácsonyi műsor előkészítéséhez, megtanuljuk az énekeket, kiosztom a verseket.

2010. november 8., hétfő

Evangélium versben, dalban, fotóban

Vasárnap délelőtt elcsendesedhetett és feltöltődött mindazoknak a lelke, akik jelen voltak a templomi istentiszteleten. A 46. zsoltár 11. verse szólt a jelenlevőkhöz: "Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!". Az igehirdetést követően Ady Endre, Reményik Sándor és Túrmezei Erzsébet verseiből szavalt Puskás Győző színművész. A szívhez szóló versek mellett az Amicus Christi - Krisztus barátai együttes énekelt. Biztató volt látni, hogy három házaspár és két fiatal dallal vall arról, hogy Istenhez tartoznak. Mint mondták, előadásukkal akarnak köszönetet mondani mindenért, amit Tőle kaptak, kapnak. A közel egy órás műsor után a jelenlevők a gyülekezeti terembe szemet gyönyörködtető, szép és megható fényképeket láthattak. Vajda György fotós az elmúlt évek során az országban és a környező országokban kereszteket, feszületeket fényképezett, ezekből hozott el mintegy harmincat Nyárádtőre. Mindenik feszület egyedi volt és különleges, de mindenik felfele mutatott, Krisztusra. A fényképek megtekintése és a szeretetvendégség közben jó alkalom nyílt a közös beszélgetésre, egymás jobb megismerésére is.

2010. november 4., csütörtök

Istenes versek és fotókiállítás Nyárádtőn

Puskás Győző színművész Isten kezében című műsorával lép fel vasárnap délelőtt, a 11 órás istentiszteletet követően a nyárádtői református templomban. Meghívott: Amicus Christi együttes. A magyar költők istenes verseiből összeállított műsor után a gyülekezeti teremben megnyitják Vajda György feszületekről készült fotókiállítását. A különböző helyszíneken készült felvételekhez zsoltáridézetek társulnak. A gyülekezeti alkalmat szeretetvendégség zárja. Mindenkit szeretettel várunk!

2010. október 31., vasárnap

Gyülekezeti levél 2010/4

A reformáció ünnepére szerkesztett gyülekezeti lapunk letölthető itt.

2010. szeptember 24., péntek

Itt van az ősz - újraindult a vallásoktatás

Szeptember 18-tól, minden szombaton 11 órától várjuk a vallásóráskorú gyerekeket gyülekezeti vallásórára. A vallásórák témája a karácsonyig tartó időszakban: Állatok a Bibliában. A bibliai állatokkal, az általuk jelképezett gondolatokkal megismerkedve kerülnek közelebb a gyerekek a Biblia üzenetéhez.
A vallásóra előtt, 10 órától tartjuk az első éves konfirmációi felkészítőt.

2010. július 6., kedd

Fiatfalvi kórus Nyárádtőn

Vasárnap délelőtt Pál Attila fiatfalvi lelkipásztor hirdette az igét Jakab levele 4:17 alapján: "aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak", az igehírdetést követően a nemrég alakult fiatfalvi (Székelykeresztúr) református kórus énekét hallgathatták a jelenlevők.

2010. július 5., hétfő

Vakációs bibliahét - szülők estéje

A lőrincfalviakkal közösen szervezett gyerekbibliahét vasárnap a szülök estéjével zárult Lőrincfalván. Nyárádtőről közel ötven szülő, nagyszülő és gyerek vett részt ezen az alkalmon, melyen az édesapákat is sikerült bevonni az óriáspuzzle összerakásába.




2010. július 2., péntek

3 nap - Vakációs bibliahét

Mintegy 50 gyerek volt kíváncsi a bibliahét harmadik napjának programjára. A nap témája: a pünkösd ünnepe, a Szentlélek kitöltetése.



2010. június 30., szerda

1 nap - Vakációs bibliahét

47 gyerek vett részt a két gyülekezet (Nyárádtő és Lőrincfalva) által közösen tartott alkalom kezdő napján. A bibliahét témája: Jertek ünnepeljünk.



2010. június 28., hétfő

Vakációs bibliahét

Ebben az esztendőben is a lőrincfalvi gyülekezettel közösen szervezzük a vakációs bibliahetet, az óvodás és iskolásgyerekek számára június 30 és július 3 között.
A szerdán kezdődő program helyszíne ezúttal Lőrincfalva. Ezért a nyárádtői gyerekeket minden reggel 9:30-kor várjuk a nyárádtői református parókiára, ahonnan iskolabusszal indulunk Lőrincfalvára. A vakációs bibliahét alkalmairól naponta láthatnak majd kép és videofelvételeket honlapunkon.

2010. június 26., szombat

Megkondultak a harangok



Június elején a marosvásárhelyi Gáll Ferenc mérnök és két munkatársa hozzálátott templomunk harangjainak villamosításához. A harangmozgatást elektronikusan vezérelt elektromágnessel oldották meg, a működtető rendszert kézi kapcsolóval és automatikus programozóval is ellátták. A technikai részleteken túl számunkra az a fontos hogy kész lett, amit elterveztünk. Mindez gyülekezetünk tagjainak önkéntes adományából, valamint a megyei tanácstól megpályázott támogatásból valósulhatott meg. Ha kézzel húzva, ha elektronikusan szólalnak meg harangjaink, halljuk ki hangjukból mit üzennek: készülj készülj - szól az első harangszó, indulj indulj - felel rá a második, majd egyszerre szólalnak meg: - mind itt vagyunk, mind itt vagyunk.

2010. május 22., szombat

Gyülekezeti levél 2010/3

Megjelent az Nyárádtői Református Egyházközség értesítője pünkösd ünnepére. A pünkösd ünnepéről szóló rövid igemagyarázatot, a Május című cikk követi, mely a pünkösd havának, néveredetének, az ünnep lényegének bemutatása. A keresztyén egyház születésnapján szembe kell néznünk azzal is, hogy milyen tagjai vagyunk református keresztyén egyházunknak, ezért gyülekezeti lapunkban kivonatot olvashatnak egyházunk alkotmányának azon cikkelyeiből melyek az egyháztagokra vonatkoznak. Az egyházi hírek címszó alatt az ünnepi istentiszteleti rend található, valamint a soron következő, Göcsön tartandó nőszövetségi körzeti konferencia programja. A Gyülekezeti levél letölthető itt.

2010. május 20., csütörtök

Anyáknapja 2010




Filmezte ifj. Gyulai Pál.

2010. május 9., vasárnap

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek - vasárnapi ige

Mennybemenetel ünnepe előtt a tanítványi nyugtalanság uralkodik el rajtunk is. Ide talál Reményik Sándor verssora "Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a nyugtalanság mint járvány ragad". Elég okunk van a nyugtalanságra, akárcsak azoknak akik a háborgó tengeren életüket féltették,s ezekkel a szavakkal ébresztették az Urat: "Uram, ments meg minket elveszünk!" Jézus válaszából: "Mit féltek ti kicsinyhitűek?" kihallhatjuk, hogy a félelem és a nyugtalanság valódi oka, nem a körülöttünk háborgó tenger, hanem a bennünk elsorvadt, elkopott hit, megrendült bizalom. Ezért javasolja Jézus a szív nyugtalanságára orvosságként "higgyetek Istenben és higgyetek énbennem". Higgyetek akkor is ha látjátok hogy szenved, hogy megkorbácsolják, töviskoronát és keresztet tesznek rá, megfeszítik. Higgyetek akkor is amikor a ti életetek megy át a krisztusi szenvedés golgotai útján. Higgyétek, hogy akkor is, ha Neki egy sziklasírt szánt a világ a földön, Ő nekünk örök lakhelyet készített a mennyben. (János 14:1-6)

2010. április 27., kedd

Keresztény ifjúsági konferencia


De hol a határ?
XII. Keresztény Ifjúsági Konferencia
2010 április 30 - május 2. Marosvásárhely

Határok nélküli világban, határtalan lehetőségek közt élek és ha akarom, határtalan mennyiségben habzsolhatom az életet. Szükségem van így egyáltalán határokra? Érek valamit az egyre megkérdőjelezett erkölcsi, szellemi határokkal? Miért ne feszegessem őket?
Eleged van a szabályokból, vagy már épp felrúgtad őket, de újabb határba ütköztél? Megszabhatja-e valaki, hogy meddig mehetünk el? Ha igen, vajon én vagyok az, vagy Isten? A határtalan Isten?
„Nincs abszolút igazság” – ez igaz?
S ha mégis létezik... miben áll, hol van...?
De hol a határ?
Forrás: www.fuggoleges.ro

2010. április 12., hétfő

Kultúra

A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színészei operett részleteket, musical darabokat, valamint vidám jeleneteket adnak elő a nyárádtői kultúrotthonban, szombaton este 7 órától. Fellépnek: Szabadi Nóra, Somody Hajnal, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba.
A belépés ingyenes!

2010. április 2., péntek

Gyülekezeti levél 2010/2

Megjelent az Nyárádtői Református Egyházközség értesítője húsvét ünnepére. A húsvéti evangéliumról való elmélkedést követi A kereszt szimbóluma c. cikk, majd egy rövid ismertetőt olvashatnak templomunk harangjairól, az egyházi hírek címszó alatt az ünnepi istentiszteleti rend található, de egy kulturális rendezvényről szóló hír is helyet kap az értesítőben. A Gyülekezeti levél letölthető itt.

2010. március 28., vasárnap

Húsvét nagyhete

Egy régi anekdota jut eszembe, amely azt tartja, hogy egykoron a hortobágyi pásztor elküldte bojtárját Nagypénteken a debreceni nagytemplomba. Pár óra múlva a bojtár lihegve szalad vissza az istentiszteletről, s már messziről kiabálja az ott hallottakat: gazduram, gazduram nagy hír van, megölték az Isten Fiát. Mire az öreg, bölcs pásztor nagy megfontoltan így válaszol: nem lehet igaz fiam, nagyobb híre lenne annak. Az anekdota nemcsak megnevettet, de el is gondolkoztat. Melyek ma a legfőbb hírek?! – dúl a gazdasági válság, egyre több a munkanélküli, drágult a benzin meg a bárányhús, sárgára festik a pirostojást stb. Változó, forrongó, dühöngő és rohanó világunkban eltörpül az evangéliumi híradás: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért a keresztfán, harmadnap feltámadott”. A nagyhéten imádkozhatunk azért, hogy ez a hír mégis eljusson minél többekhez, s hogy ez hír, örömüzenet határozza meg jövőbeli látásunkat, szemléletünket.
Húsvét nagyhetén minden este 7 órától bűnbánati istentiszteletet tartunk a gyülekezeti teremben, Nagypénteken délelőtt 11 órától templomi istentiszteletre kerül sor.

2010. március 21., vasárnap

Kilencedik parancsolat

"Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen" - áll a kilencedik parancsolatban. A következő történet megvilágítja azt, hogy mennyire nem vesszük komolyan kimondott szavaink súlyát, vagy sok esetben későn ébredünk rá mekkora kárt okoztunk az igazságot elferdítő beszédünkkel. Így szól a történet: - Egy igen pletykás ember, aki sok család békességét felforgatta egyszer ráébredt mennyi bajt okozott szavaival. Elment a falu lelkészéhez s azt kérdezte: hogyan teheti mindezt jóvá. A lelkész haza küldte, hogy egy párnát hozzon. Mikor meghozta, felmentek a templom tornyába, ott kiszakította a párnát, s szétszórta a pihét, majd így szólt az illetőhöz: most menj és szedd össze. Lehetetlen, hiszen azt sem tudom hová hullott, hová sodródtak a pihék - érkezett a válasz. A lelkész pedig így szólt: úgy van minden szavaddal, amit pletykaként szórtál szét, nem lehet többé összeszedni, nem tudod hová hullott kinek okozott sebet. A kárt jóvá tenni nem tudod.
Elrontott dolgaink után, egyedül a bűnbánat útját járhatjuk: "Tiszta szívet teremts bennem ó Istenem" (Zsolt 51:12) mert "amivel csordultig van a szív azt szólja a száj" (Máté 12:34b).

2010. március 18., csütörtök

Mária és Márta Magazin - a református nők lapja

Megjelent a Maros megyei református nők lapjának, a Mária és Márta Magazinnak a 2010/1. száma, amely a médiával foglalkozik. Az újságban Borsos Melinda Máthé Éva újságíróval többek között a sajtó befolyásoló hatásáról, a média-függőségről, újságírói etikáról és felelősségről beszélget.
Az Áldás-e vagy átok? című írás a média mindennapi életünkben játszott szerepét vizsgálja. Van élet tévé nélkül is - írja Korondi Kinga cikkében.
Tatár Irén Bustya Dezsőnével készített interjúja mellett megtaláljuk a hagyományos rovatokat is: Márták és Máriák, A kegyelem csillagjegyében, Gyerekoldal, A jó gazdasszony holtig tanul, Keresztrejtvény.
A lapot megvásárolhatják a lelkészi hivatalban, vagy a vasárnap délelőtti istentisztelet után a templomban.
Interneten is olvasható: a www.promissio.ro honlapon.

2010. március 14., vasárnap

Március 15

Immár nyolcadik alkalommal ünnepelte együtt nemzeti ünnepét Nyárádtő magyarsága. Az 1848/49-es szabadságharc évfordulója alkalmából ökumenikus istentiszteletre került sor vasárnap a római katolikus templomban. Székely Ferencz református lelkipásztor hirdette az igét, a Jeremiás 29:4-7 alapján. Egykor a babiloni foglyokhoz szóló prófétai bíztatást magyar népünk is megszívlelhetné: építsetek, ültessetek, házasodjatok – házasítsatok, szaporodjatok és ne fogyjatok, fáradozzatok és imádkozzatok. Az igehirdetés zárórészében az erdélyi építésznek, Kós Károlynak gondolatai hangzottak el:
"Szeretnék egyet. Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes. Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendesen tartva. Szép legyen és gyönyörűsége mindenkinek, aki látja. Ezt szeretném megérni. Hogy kis gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden füvét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra. Ezt szeretném megérni épségben, egészségben. És ha ezt megértem, akkor örömmel megyek el én, mulandó ember, hogy itt aludhassam örök álmomat öreg tölgyfáim tövén, virágos gyep alatt. Mert hallani fogom onnan is méheim döngését, maradékaim maradékainak lépéseit és kacagását... De keserű lesz életem, ha megérem azt, hogy véreim unni fogják ezt a földet; keserű lesz az én életem akkor. És keserű halálom is és átkozott. Mert idegen kézre jut az én életem egész munkája, a kis Varjú-vár, és szerteszóródnak a világon az én utánam jövő fiak és unokáim unokái. Átkozott lesz akkor az én pihenésem a tölgyek alatt, magános idegenségben. Ettől félek én félelemmel és rettegő haraggal. Hogy idegenek tapossák sírom virágait, idegenek kacagnak és sírnak az én Varjú-váramban, mely az én szeretetem köveiből épült. Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékimat, kik szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét. Ezt kérem az én jó és igazságos Istenemtől… (Kós Károly: Bevezetés a Testamentum és agrikultúra című kézirathoz -1915)
Az igehirdetést követően Baróti Csaba plébános köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, a katolikus hívek kis kórusa pedig korabeli dalokat adott elő a kántor vezényletével.

2010. március 11., csütörtök

Nemzeti ünnep - ökumenikus istentisztelet

Nemzeti ünnepünk, az 1848/49-es szabadságharc évfordulója alkalmából ökumenikus istentiszteletet tartunk a nyárádtői római katolikus templomban március 14-én, vasárnap délelőtt 10 órától. Igét hirdet Székely Ferencz református lelkipásztor, köszöntő beszédet mond Baróti Csaba plébános. Az istentiszteletet ünnepi műsor követi. A közös ünneplésre immár nyolcadik alkalommal kerül sor.
Hatalmas Isten! Népek közé szórva,
"Tebenned bíztunk eleitől fogva"!
Mikor másunk nem volt, csak könny és zsoltár,
Otthont keresve hajlékunk Te voltál.
Szólj, ötágú síp, zengj, magyar ének,
Adj hálát az ég nagy Istenének.
(MRÉ 334)

2010. március 5., péntek

Ökumenikus női imanap

"Erő a mához, remény a holnapra", - így szól a 2010-es Ökumenikus Női Imanap jelszava. Az idei imanap programját, istentiszteleti rendjét a kameruni asszonyok készítették elő. Jó pár éve, hogy a nyárádtői, maroskeresztúri, lőrincfalvi és teremiújfalusi asszonyok együtt ünneplik az imanapot. Március 7-én, vasárnap délután 4 órától a lőrincfalvi nőszövetség volt a házigazdája ennek az alkalomnak, melyen együtt imádkoztak az egész világért, együtt énekeltek, hogy így is beteljesedjék az imanap kijelölt témája: „Minden mi él, Istent dicsérje!”. Kali Tünde lelkipásztornak az Ézsaiás 42:10-17 alapján tartott igemagyarázatát vetítettképes összeállítás követte Kamerunról. A több mint 50 résztvevő megszívlelte az ige buzdítását "Énekeljetek az Úrnak új éneket" és szeretetvendégséget követően az együttlét utolsó részét énekléssel töltötték.

2010. február 23., kedd

Egészséges élet


Február 24-én, szerdán este 6 órától a nőszövetségi bibliaóra keretében dr. Makkai Mária családorvos az egészséges életről, és életszemléletről, a leggyakoribb betegségekről (magas vérnyomás, cukorbetegség) beszélgetett a nyárádtői asszonyokkal. Sok éves tapasztalata az, hogy sokszor a beteget nem is érdekli az orvos véleménye, mindenképpen gyógyszert szeretne felíratni magának, valahogy úgy ahogy a Dr. Bubó mesében is halljuk "Kígyónak lábsó, madárnak fogsor, diktál a beteg s írja a doktor." A beszélgetés keretét a Jakab apostol leveléből vett ige határozta meg: Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érette és kenjék meg olajjal az Úr nevében.(Jak 5:14)