2010. június 30., szerda

1 nap - Vakációs bibliahét

47 gyerek vett részt a két gyülekezet (Nyárádtő és Lőrincfalva) által közösen tartott alkalom kezdő napján. A bibliahét témája: Jertek ünnepeljünk.



2010. június 28., hétfő

Vakációs bibliahét

Ebben az esztendőben is a lőrincfalvi gyülekezettel közösen szervezzük a vakációs bibliahetet, az óvodás és iskolásgyerekek számára június 30 és július 3 között.
A szerdán kezdődő program helyszíne ezúttal Lőrincfalva. Ezért a nyárádtői gyerekeket minden reggel 9:30-kor várjuk a nyárádtői református parókiára, ahonnan iskolabusszal indulunk Lőrincfalvára. A vakációs bibliahét alkalmairól naponta láthatnak majd kép és videofelvételeket honlapunkon.

2010. június 26., szombat

Megkondultak a harangok



Június elején a marosvásárhelyi Gáll Ferenc mérnök és két munkatársa hozzálátott templomunk harangjainak villamosításához. A harangmozgatást elektronikusan vezérelt elektromágnessel oldották meg, a működtető rendszert kézi kapcsolóval és automatikus programozóval is ellátták. A technikai részleteken túl számunkra az a fontos hogy kész lett, amit elterveztünk. Mindez gyülekezetünk tagjainak önkéntes adományából, valamint a megyei tanácstól megpályázott támogatásból valósulhatott meg. Ha kézzel húzva, ha elektronikusan szólalnak meg harangjaink, halljuk ki hangjukból mit üzennek: készülj készülj - szól az első harangszó, indulj indulj - felel rá a második, majd egyszerre szólalnak meg: - mind itt vagyunk, mind itt vagyunk.