2010. november 14., vasárnap

Bibliaismeret és kézművesfoglalkozás

"Állatok a Bibliában" címet viselő vallásórai sorozatunk alkalmain szó volt a kígyóról, szamárról, cethalról, hollóról, oroszlánról, legutóbb pedig a bárányról. A cél az, hogy a gyerekekhez a Szentírásban szereplő állatokon keresztül eljussanak a bibliai történetek üzenetei, valamint az, hogy megtanulják a különféle állatok milyen jelentéssel bírnak, mit szimbolizálnak.
Legutóbb a szelíd és engedelmes tulajdonságokkal bíró bárány kapcsán tanulhattak a páskabárányról, arról, hogyan mutat rá Keresztelő János Jézusra, ezt mondván "Íme az Isten Báránya, valamint az elveszett juh példázatáról.
Az ismeretek átadása mellett minden alkalommal barkácsolunk is. A fényképen a kész bárányok és kis készítőik láthatóak.
Minden szülő, nagyszülő szíves figyelmébe ajánlom a szombat 11 órai vallásórákat. Küldjék vagy hozzák el a kicsiket, hiszen hamarosan hozzáfogunk a karácsonyi műsor előkészítéséhez, megtanuljuk az énekeket, kiosztom a verseket.

2010. november 8., hétfő

Evangélium versben, dalban, fotóban

Vasárnap délelőtt elcsendesedhetett és feltöltődött mindazoknak a lelke, akik jelen voltak a templomi istentiszteleten. A 46. zsoltár 11. verse szólt a jelenlevőkhöz: "Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!". Az igehirdetést követően Ady Endre, Reményik Sándor és Túrmezei Erzsébet verseiből szavalt Puskás Győző színművész. A szívhez szóló versek mellett az Amicus Christi - Krisztus barátai együttes énekelt. Biztató volt látni, hogy három házaspár és két fiatal dallal vall arról, hogy Istenhez tartoznak. Mint mondták, előadásukkal akarnak köszönetet mondani mindenért, amit Tőle kaptak, kapnak. A közel egy órás műsor után a jelenlevők a gyülekezeti terembe szemet gyönyörködtető, szép és megható fényképeket láthattak. Vajda György fotós az elmúlt évek során az országban és a környező országokban kereszteket, feszületeket fényképezett, ezekből hozott el mintegy harmincat Nyárádtőre. Mindenik feszület egyedi volt és különleges, de mindenik felfele mutatott, Krisztusra. A fényképek megtekintése és a szeretetvendégség közben jó alkalom nyílt a közös beszélgetésre, egymás jobb megismerésére is.

2010. november 4., csütörtök

Istenes versek és fotókiállítás Nyárádtőn

Puskás Győző színművész Isten kezében című műsorával lép fel vasárnap délelőtt, a 11 órás istentiszteletet követően a nyárádtői református templomban. Meghívott: Amicus Christi együttes. A magyar költők istenes verseiből összeállított műsor után a gyülekezeti teremben megnyitják Vajda György feszületekről készült fotókiállítását. A különböző helyszíneken készült felvételekhez zsoltáridézetek társulnak. A gyülekezeti alkalmat szeretetvendégség zárja. Mindenkit szeretettel várunk!