Az ötödik parancsolat magyarázatára került sor a ma délelőtti istentiszteleten: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened az Úr ad neked! (2Mózes 20:12) A második kőtáblát "vettük a kezünkben", nem azért hogy egymás fejéhez verjük az azon található igéket, hanem pont azért, hogy azok megszívlelése által ne ütközzünk egymásnak.
Egyformán vagyunk szülők és gyermekek, de először szülőkként kell nézzük ezt a parancsolatot. Szülőkként kell meglássuk, hogy a tisztelet azért illet meg, mert Isten tett minket szülőkké, Ő avatott be teremtő és gondviselő munkájába, hogy az ember is megérezze mit jelent életet adni, s mit jelent gondját viselni valakinek. Ezért kell a szülőnek túlmutatni önmagán, gyermeke előtti életével Istenre mutatni.
"Miért nem érti gyümölcs a törzsét?" - fogalmazza meg helyettünk Kosztolányi az örök kérdést, mikor azon tépelődünk hogy gyerek és szülő között nincs egyetértés. Ha a szülőnek túlmutatni kell önmagán, a gyereknek túllátni kell a szülőn. Nem átnézni rajta és semmibe venni hanem túllátni, s meglátni mögötte az Atyát. Meglátni, hogy Tőle kapták az erőt miközben neveltek, mert mindenre volt erejük a Krisztusban.
Vannak rossz gyermekek és vannak rossz szülők, a parancsolat tiszteletet kér és nem mindenben való engedelmességet, mert engedelmeskedni csak Istennek kell mindenben, nem lehet annak szülőnek engedelmeskedni aki szembe száll Istennel.
Nézzük úgy ezt a parancsolatot, ahogy Jézus ültete gyakorlatba, aki ott a kereszten is gondoskodik anyjáról, Máriáról: "Amikor Jézus meglátta ott állni anyját és azt a tanítványt akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme a te anyád!"
Ezen a vasárnapon egy gyönyörű virágcsokor állt az úrasztalán, a tegnap eltemetett 86 éves édesanya emlékére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése