2010. március 5., péntek
Ökumenikus női imanap
"Erő a mához, remény a holnapra", - így szól a 2010-es Ökumenikus Női Imanap jelszava. Az idei imanap programját, istentiszteleti rendjét a kameruni asszonyok készítették elő. Jó pár éve, hogy a nyárádtői, maroskeresztúri, lőrincfalvi és teremiújfalusi asszonyok együtt ünneplik az imanapot. Március 7-én, vasárnap délután 4 órától a lőrincfalvi nőszövetség volt a házigazdája ennek az alkalomnak, melyen együtt imádkoztak az egész világért, együtt énekeltek, hogy így is beteljesedjék az imanap kijelölt témája: „Minden mi él, Istent dicsérje!”. Kali Tünde lelkipásztornak az Ézsaiás 42:10-17 alapján tartott igemagyarázatát vetítettképes összeállítás követte Kamerunról. A több mint 50 résztvevő megszívlelte az ige buzdítását "Énekeljetek az Úrnak új éneket" és szeretetvendégséget követően az együttlét utolsó részét énekléssel töltötték.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése